Mivel ma tényleg semmittevés volt és strandolás, ezért utánanéztem, hogy milyen a vietnámi közoktatás. Valahol mégiscsak ez a hivatásom nekem is. Azt már korábban megtudtam, hogy a gyerekek hétfőtől - szombatig vannak iskolában, reggel 7-től délután 5-ig. Úttörő egyenruhában járnak iskolába, vagyis fehér ing piros nyakkendő, mint mi régen.
Iskolapadban Vietnámban – fegyelem, verseny és rengeteg tanulás
Amikor Vietnámban az ember reggelente motorral halad át egy városon vagy falun, gyakran látja az iskolába igyekvő gyerekeket: egyenruhában, fegyelmezetten, csoportokban, sokszor már hajnalban. Az iskolatáska majdnem nagyobb, mint a gyerek, az arcokon pedig egyszerre látszik az elszántság és a fáradtság. A vietnámi közoktatás világa kívülről rendezettnek, belülről pedig elképesztően nagy teljesítménykényszerrel terheltnek tűnik.
Az iskola, mint társadalmi felemelkedés
Vietnámban az oktatás nem egyszerűen közszolgáltatás – életstratégia. Sok család számára az iskola az egyetlen esély arra, hogy a gyerek „jobb életet” éljen, mint a szülei. Ez a gondolkodás mélyen beágyazódott a társadalomba, és szinte minden döntést meghatároz: melyik iskolába járjon a gyerek, mennyi különórát kapjon, mennyit kell tanulnia naponta. A szülők gyakran komoly anyagi áldozatokat hoznak, hogy magántanárokat, korrepetálást, angolnyelv-központokat fizessenek. Nem ritka, hogy egy általános iskolás gyereknek hosszabb a „tanulási munkanapja”, mint egy felnőtté.
A rendszer felépítése – szigorú és központosított
A vietnámi közoktatás erősen központosított. A tanterveket, tankönyveket, követelményeket az állam határozza meg, és az iskolák mozgástere korlátozott.
Az oktatás szakaszai:
Általános iskola (1–5. osztály) – itt tanul meg mindenki írni, olvasni, számolni, rendkívül alapos, gyakran mechanikus módszerekkel.
Alsó középiskola (6–9. osztály) – nő a tananyag mennyisége, megjelenik a komoly vizsgastressz.
Felső középiskola (10–12. osztály) – már egyértelműen a továbbtanulásról szól, itt dől el sok minden.
A tanulás alapja a memorizálás. A diákok rengeteg definíciót, képletet, szöveget tanulnak meg szó szerint. Ez különösen feltűnő matematikából és természettudományokból: a számolás precíz, de az önálló problémafelvetés ritkább.
Tanárok: tekintély és túlterheltség
A tanár Vietnámban nagy tekintélyű személy, akit tisztelni kell. A tanár–diák kapcsolat hierarchikus, kevés a vita, a kérdezés, a „miért gondolod így?” típusú beszélgetés. Ugyanakkor a tanárok: gyakran alulfizetettek, nagy létszámú osztályokban tanítanak, sok adminisztratív feladatot végeznek. (Mint mi!) Nem véletlen, hogy sok pedagógus magánórákat ad (Mint én!), ami egyfajta párhuzamos rendszert hoz létre: az iskolai tananyag „igazán” sokszor csak a fizetős különórákon válik érthetővé.
Diákélet: tanulás, tanulás, tanulás
Egy vietnámi diák hétköznapja gyakran így néz ki: korán reggeltől iskola, késő délután különóra vagy tanulószoba, este házi feladat, ismétlés, tesztek. A szabadidő kevés, a játék háttérbe szorul. A teljesítményt jegyek, rangsorok, versenyek mérik. Az összehasonlítás állandó: ki hányadik lett, ki melyik iskolába jutott be. Ez a rendszer: fegyelmezett, szorgalmas, jó alapműveltséget ad, de gyakran: kiéget, szorongást okoz, kevéssé fejleszti a kreativitást.
Város és vidék – két külön világ
A nagyvárosokban (Hanoi, Ho Si Minh-város) modern iskolák, digitális eszközök, jó angoloktatás érhető el. Vidéken és hegyvidéki térségekben viszont: hiányos felszerelés, túlzsúfolt tantermek, kevesebb képzett tanár jellemző. Az oktatási egyenlőtlenségek komoly társadalmi problémát jelentenek, különösen az etnikai kisebbségek körében.
Reformok és keresett egyensúly
Az utóbbi években Vietnam próbál nyitni: projektalapú tanulás, digitális eszközök, kompetenciafejlesztés irányába. De egy több milliós, hagyományosan fegyelmezett rendszerben a változás lassú. A kérdés ma is ugyanaz: hogyan lehet megőrizni a szorgalmat és a tudásszintet, miközben több teret adnak a gondolkodásnak és az emberi oldalnak?
A vietnámi közoktatás egyszerre lenyűgöző és nyomasztó. Tiszteletet ébreszt a tanulás iránti elkötelezettsége, ugyanakkor emlékeztet arra, milyen fontos az egyensúly: tudás és öröm, fegyelem és szabadság, teljesítmény és emberi lépték között.
Mivel erről túl sok fotó nem készült így dobok fel egy pár érdekes fotót:
